2014. május 28., szerda

Ősztől tavaszig.....

Megint egy hosszabb kihagyás volt, de megpróbálom összefoglalni minél részletesebben, hogy mi is történt pontosan a bölcsödei beszoktatás óta.

Kezdjük ott, hogy amióta bölcsi van, nagyon sűrűn beteg Léna. Kb minden 2. vagy 3. héten itthon kell maradni vele minimum 1 hétre. Leginkább a torka gyullad be neki, ami mindig lázzal együtt jár. :( Ezt megelégelve, elkezdtük adni neki a Forever Kids immunerősítőt, ami úgy néz ki, hogy bevált. Ugyan náthás elkapja, de legalább nem lázasodik be. Így kevesebb a hiányzás a bölcsödéből is.

December gyerekszemmel egy szeretett hónap. Hogy miért is? Kezdjük azzal, hogy adventi naptár. Ebben karácsonyig minden nap elrejtettünk 1-1 apró tárgyat, amit minden reggel kinyithatott, kivehetett. Jött 6-án a Mikulás, aki szintén hozott egy kis apróságot. Utána jött a születésnap, és a Karácsony, ahol azért nagyobb ajándékhalmaz várta Lénát. Alig győzte kibontani. Hogy mit is kapott? Ezt nehéz lesz így utólag felsorolni, de megpróbálom: baba+babakocsi, mágneses tábla, fejlesztő társasjáték, lego duplo, Bogyó és Babóca könyvek, kis barbie+autó, gyurma, és még nem tudom mit. :)

Utána eseménytelenül teltek a hónapok. Eljött az anyák napja, amire készítettek a bölcsiben az anyukáknak ajándékot.


Ez az első igazi anyáknapi ajándékom az én 2 és fél éves lányomtól. :)

A napokban voltunk a gasztroenterológusnál kontrollon. Tovább kell folytatni a tejmentes diétát. Illetve csináltatni kellett vértesztet, 36 féle ételre, mert úgy néz ki, hogy nem csak a tejfehérjére allergiás, hanem valami más összetevőre is. Ennek még nem jött meg az eredménye. Várjuk.

A bölcsöde nagyon látványoan fejleszti Lénát, nagyon sok mondókát, éneket megtanult már. És nagyon büszke vagyok rá! :)

Most 13,2 kg és 92 cm

2013. november 20., szerda

Ősz

Nagyon rég nem írtam már......így itt az ideje egy rövid összefoglalónak.

Miután sikeresen beszokott a bölcsibe, rá 1 hétre le is betegedett. 1 hét itthon pihi apával, utána 2-3 hét bölcsi, és szintén betegség itthon apával 1 hétig, most pedig anyával. Ez most egy súlyosabb betegség, hörghurut, ami a kruppal párosult. :/ Ki is kellett hívni a dokit, mert alig kapott szegényem levegőt, féltünk nehogy megfulladjon. Szerencsére nem kellett használni a sürgősségi kúpot. 3 napig magas láza volt, csak az algopyrin vitte le. Kb 5 napig nem evett semmit, még tápszert sem. Így másfél hét után végre elkezdett enni...

Kibújt mind a 16 fog, aminek ki kellett 2 éves koráig. Igaz, még növésben van 2, de már kint vannak. Így ez letudva.

Mostanra már szépen beszél. Nem mond mondatokat, de már a kevésbé hosszú szavakat mind kimondja. Most már jól el elehet vele beszélgetni. :)

Súlya: 11,6 kg
Magassága: 86 cm

2013. szeptember 12., csütörtök

Bölcsödei jellemzés

Megkaptam a bölcsödei jellemzést Lénáról.

Izsóné L. Andrea gondozónő összefoglalója:
Sikeresen túl vagyunk a fokozatos anyás beszoktatáson.
Léna nagyon könnyen elfogadta új közösségét, társait és gondozónőit. Eleinte, amikor már egyedül volt itt és kimentem a szobából sírva fakadt, - hiszen anya után én jelentettem neki a biztonságot -, ez mára már megszűnt.
Érkezés után rögtön játékba kezd. Egyelőre még tanulja a szabályokat, gyakran dacol, duzzog, ha ezeket mondom neki 1-1 olyan eset után pl: kiborít, eldob valamit és tovább megy, vagy ne vegye el társától a játékot.
Nagyon sokat babázik. Hurcolássza, tologatja, eteti a babát. Kedvesek, lágyak a mozdulatai pl. ha betakarja.
Szívesen tölti az időt a babakonyhában. Kóstol, kavargat, gyakran engem is megkínál.
Szereti a formajátékokat, de ez sikertelenség esetén úgy látom hamar feladja. Nagyon szépen fogja a ceruzát, örömmel ül le rajzolni.
Az udvaron hosszú időt tölt a homokozóban, ügyesen formázza a homokot. Szeret csúszdázni.
Főleg a társai mellett játszik, de korosztályára ez a jellemző.
Gondozási műveleteknél nagyon aktív, erősek önnálósulási törekvései. Nadrágját, cipőjét leveszi, a felvételnél ugyan még segítség kell, de látszik rajta, hogy nagyon akarja a Léna.
Étvágya most jobb, mint a beszoktatás alatt volt. Hamar elfárad, ilyenkor etetni kell. A kenyeret felkockázva eszi meg, nem hajlandó megfogni. A kerti veteményeket nem, de a gyümölcsöket szívesen fogyasztja.
Léna kedves kislány, tele szeretettel. Gyakran szalad hozzám, öleli át a lábam, vagy a nyakam. Jól érzi magát itt a bölcsiben, nyugodtan állhatsz vissza a munkába Bea!

2013. augusztus 28., szerda

Bölcsi - beszoktatás

Kezdete: augusztus 27. kedd

1. nap:
10 órára mentünk, a gyerekek már kint játszottak az udvaron. Pont tízóraira értünk oda, így Lénát is megkínálták almalével, de nem fogadta el......
Gyorsan elfoglaltuk a szekrényekben a hóemberes kosarakat. Külön van a kinti, benti ruháknak, külön a hazajárósnak, és külön a cipőknek. Szóval, van mit megjegyezni. :)
Az ebéd lebeszélve, hogy tejmentes legyen. Ez nem gond, sok gyerek tejmentesen eszik itt bent.
Nagyon aranyos mindenki.
1 órát voltunk, végig játszott az udvaron, próbálta felfedezni a sok új játékot. :) Volt egy kisfiú, Dominik aki az első perctől fogva babusgatta Lénát, ölelgette, kísérgette. Persze ezt hamar megelégelte Léna, gyorsan leszerelte, vagyis próbálta.
Amikor mentünk el, nem akart, maradni akart, de ez természetes, hisz ő még csak azt hiszi, hogy játszani járunk ide pár órát.

2. nap:
10 órára érkeztünk megint. Szakadt az eső, így bent voltunk a szobában. Megint tízóraira értünk oda, így kapott almát és vizet. Nagyon jól elvolt, játszott mindenkivel. 11 óra körül menni kellett készülődni az ebédhez, ami azt jelenti, hogy pelenkázás, kézmosás, fésülködés. Fél 12-kor hozzák az ebédet, ami ma tökfőzelék volt tavaszi vagdalttal, desszertnek sárgadinnye. Így elsőre nem sokat evett, de legalább valamit igen. És egyedül, ami nagy szó! Ebéd után hazajöttünk

3. nap:
9 órára mentünk. Minden rendben volt, eljátszott. Kb 45 percre egyedül hagytam, nem volt gond, nem sírt. Nagyon ügyes volt. :)
Az ebédet ette, nem mondom, hogy megette mindet, de evett. És megint egyedül. :) Ebéd után ismét hazajöttünk.

4. nap:
Ez már egy új hét, péntek kimaradt, mert nem volt az Andi.
9-re mentünk. Ott voltam vele egy kicsit, aztán elköszöntem tőle, és beültem a váróba. Ott ültem 11-ig, aztán együtt ettünk, pontosabban csak ott voltam vele, utána hazajöttünk. Most sem volt gond, hogy nem voltam vele, nem sírt. Jó lesz ez! :)

5. nap:
8-ra mentünk, hogy most már ott is reggelizzen. Sajnos nem evett sokat, nagyon éhes is lesz, mire ebédet kap, de majd megtanulja, hogy a reggelit meg kell enni. Fél 10 körül hazajöhettem, és majd csak ebédidőre kell visszamenni érte. Most sem volt sírás, hogy eljövök. Elköszöntem tőle, megmondtam neki, hogy nemsokára visszamegyek érte.

2013. augusztus 8., csütörtök

Beszéd

Végre, végre, végre!!!! :)
Elkezdődött valami.

Kb 1 hete kezdődött, hogy elkezdett utánozni. Általában még csak a szavak első 2 betűje megy, de már ez is haladás. Aztán vannak szavak, amiket nagyon megjegyzett már, és tudja is, hogy mire kell használni, illetve hogy mikor.
Ezek: gyeje, jó, nem
Állathangok közül a mmmmmmmmmmm megy, ez a múúúúúúúúúú :), illetve a beeeeee, ez a bárány.
Próbálkozik nevekkel is, mint pl: Ge (Gergő), Lállá (Lilla). Ők a barátai.
Anya is megy néha, tegnap pl így: ana, de van hogy: annnnnyaaaaa. De ez nagyon nagyon ritka. És szerintem nem is tudatos.
Számolni is elkezdett. Mindig azt játszottam vele, hogy az ujjain mutattam a számokat. Tegnap már magától elkezdte: eeeeee, keeeeee :) utána a 3 kimarad, de jön a nééééééé :DDDD

Itt tartunk most 19 hónaposan. ♥

Nyaralás

Július közepén elmentünk Balatonfüredre/Arácsra 1 hétre. Szerencsére kifogtuk a jó időt. Léna nagyon élvezte, szinte egész nap a balcsiban illetve a környékén voltunk. Nagyon tetszett neki a víz is, de még jobban a játszótér. :) Volt gyerekeknek való kis medence, amibe egy csúszda is vezetett. Kb negyed órán keresztül csúszkált rajta, nagyon tetszett neki. Pedig elég magasról indult. Én felmásztam vele, elindítottam, apukája pedig a vízben elkapta.
Sajnos pont betegen indultunk nyaralni (tüszös mandulagyulladás), így antibiotikumot kellett szednie, amitől pedig hasmenése volt.....nem volt egyszerű, fogytak is rendesen a pelenkák.....
A strandon néha el tudott aludni 1-1 órára, de annyira fel volt pörögve, hogy nehezen lehetett csak elaltatni. És csak úgy, ha apukája nem volt ott.
Az alvás pedig úgy történt este, hogy hol egyikünk hol másikunk mellett aludt, mivel nem volt kiságy.

Összességében nagyon jó volt, most már végre élvezi a nyaralást is.

2013. július 27., szombat

Első bilibe pisilés

Hurrááááááááááá! Végre!
Megtörtént az első bilibe pisilés. :))))))) 2 nappal ezelőtt.
Mutogatta, hogy pisilnie kell. Levettem róla a pelenkát, és ráültettem a bilire. Egyből ment is a pisi! :) Persze azóta sem volt ilyen, de nem baj, majd belejön. ;)

A kép csak illusztráció